A hat év körüli kisfiú az édesanyjával várt a buszmegállóban. Előttem szálltak fel a buszra, a gyermek sietve foglalta el az egyik üres helyet. Anyja két nagy, megpakolt szatyorral a kezében követte, melyeket a földre tett az ülés mellé, és már kapaszkodott is, mert a busz gyorsan hajtott ki a megállóból. Fáradtan sóhajtott, fejét a fogantyút fogó karjára hajtotta.

Az anya mellett álltam, meglestem őket. Mindketten kopott, de tiszta ruhát viseltek. Valahogy látszott rajtuk a szegénység. Talán a fiú viseltes cipője, hátáról levett kopott hátizsákja, vagy az asszonyon lévő elnyűtt felső árulkodott. Kissé rendezetlenül állt a hajuk is, különösen a kisfiú szőke tincsei tűntek túl kuszának. A négyüléses helyen a gyermek mellett és szembe vele is idősebb asszonyok ültek. Amikor a gyermek fészkelődve elfoglalta az üres ülést, félrehúzódott a mellette ülő, a szembe ülő nő is végig mérte őket. Valahogy látszott rajtuk, hogy nem szimpatizálnak a családdal. A fiúcska egy ideig megszeppenve ült a széken, majd felemelte a fejét, és mondott valamit az anyjának. Senki nem hallotta a hangját, olyan csendben szólt.

– Beszélj hangosabban és érthetően! – kérte az az anyja.

– Gondoltam! – ismételte a gyermek kissé bátortalanul.

A nő elmosolyodott, korábbi fáradtsága mintha tovatűnt volna. Kérdezgetni kezdte a fiát.

– Élőlényre gondoltál?

– Nem, tárgyra.

– Csak igennel és nemmel válaszolj! – kérte az anyja. – Tárgy?

– Igen! – vágta rá magabiztosan a gyermek.

– Használati tárgy? – kérdezte tovább az anya, én pedig csodálkozni kezdtem, honnan ismer a gyerek ilyen szavakat. Olyan kicsinek, vékonynak tűnt, mint egy óvodás, de most, a játék közben hirtelen mintha iskolássá nőtt volna.

– Nem!

– Dísztárgy?

– Nem!

– Egyik sem? Hát, ha nem használjuk semmire és nem is díszíti a környezetünket, akkor miért is van nekünk?

– Telefontok! – mondta hangosan a gyermek. A körülötte ülők már nem a kopott cipője állapotát figyelték, hanem mosolyogtak a játékon.

– Miért mondtad meg ilyen gyorsan? – feddte meg az anya kedves hangon. – Még gondolkoztam volna!

– Nem tudtad! – vont vállat a gyermek.

– Szerintem a telefontok használati tárgy, hiszen arra használjuk, hogy védjük a telefonunkat! - magyarázta az anya. A kisfiú elgondolkozott, majd felcsillant a szeme.

– De lehet dísztárgy is, mert szép!

A gyerek mellett ülő nő felnevetett, kedvesen nézett rá.

– Milyen okos kisfiú vagy! – ismerte el és már nem húzódott annyira el a gyermektől.