Láttam az arcán, amikor fellépett a buszra, hogy mennyire fáradt. Az ülésem mellett állt meg, szétnézett, majd belenyugodott, hogy állnia kell. Felálltam, az ajtó felé indultam. Azonnal leült a helyemre. Visszapillantottam rá, valóban nagyon fáradtnak tűnt.

A busz haladt tovább, több megálló után, a felszálló utasok miatt ismét mellé kerültem.

Felnézett rám, felismert, rám csodálkozott.

– Maga átadta nekem az előbb a helyét? – kérdezte zavartan.

– Mindjárt leszállok! – vontam meg a vállam.

–  Asszonyom, még ilyen sosem fordult velem elő.

– Fáradtabbnak tűnt, mint amilyennek én érzem magam – válaszoltam az igazat.

– Az vagyok! – hagyta rám a férfi hálás mosoly kíséretében. – Nagyon köszönöm a kedvességét.