Hazug igazságok
Főhősünk Császár Brigitta, aki egyedül neveli kisfiát. Családja műkereskedéssel foglalkozik, ő a könyvelő, de miután rádöbben, hogy csalást és hazugságot várnak el tőle, inkább elköltözik otthonról.
Fura és különc barátokra tesz szert, akik élete részévé válnak. Egy nap másik albérletbe kényszerül, s a „véletlen” folytán egy magas, jóképű férfi is épp akkor jelenik meg a kiadó lakásnál. A házi néni örül, hogy egy „pár” veszi ki a lakást, a fiatalok pedig belemennek a hazugságba. Vekerdy Ádám keveset beszél, ismeretlen utakon jár, de szeretettel bánik a lánnyal és gyermekével. S egyszer csak azt veszik észre, egymásba szerettek… Brigitta szülei bajba kerülnek, a lány pedig a lakótársától kér segítséget, miközben fogalma nincs, hogy valójában ki a férfi… és ezzel elkezdődnek a hazug igazságok.
Fodor Brigitta olvasószerkesztő véleménye:
Nagyon jól kezdődik a történet, jól eltalált, változatos szereplőkkel, s még bonyolultabb történettel. Az igazat megvallva a közepe felé megijedtem, mert nem tudtam elképzelni mit tartogathat a maradék száz oldal, nehogy unalmassá váljon. S csak gratulálni tudok, tökéletesen oldotta meg a feladatot. Néha-néha még én is elhittem némely „hazug igazságot”.
++++++++++++++++++++++++++++++++++
Az érem mindkét oldala
Egy fiatal lány történetét olvashatod, akinek minden vágya az, hogy orvos legyen. Elindul hát Debrecenbe, hogy beteljesüljön a vágya: orvosnak tanulni, gyógyítani. Ám az első lépés után jönnek a problémák: nincs pénz és ha nincs pénz, nem lesz tankönyv, felszerelés, sőt, még az ebéd kifizetése is egyre nagyobb nehézségbe kerül. Jó barátnő ad neki tanácsot, így eljut Júliához, aki pedig munkát ajánl neki. Petra dönt, és hogy jól döntött-e, azt maga sem tudja. De Timivé alakul, pénzt szerez és így mindent biztosítani tud ahhoz, hogy a tanulmányait folytathassa. Csakhogy valahol közben elvesződik Petra. Vajon visszatalál régi énjéhez vagy az új felemészti? Hova vezeti a pénz utáni vágya? Ezer kérdés közt őrlődik, és halad egyre jobban a sötétség felé, miközben kapálódzik a fény felé. De a pénz az kell, és a diploma is. És az élete...?
++++++++++++++++++++++++++++++++++
A lemenő nap árnyékában
A regény egy pályázatra készült, így írtam hozzá egy összefoglalót és hozzátettem egy apró részletet is. Elsőként ezt osztom meg veletek. A pályázaton nem tartották értékelhetőnek a történetet, kíváncsi vagyok, a ti véleményetekre is.
A történet a jövőben játszódik, a nem is olyan távoli jövőnkben. A fehér emberek száma drasztikusan csökken, a fehér kultúra vívmányai veszélybe kerülnek. A regényben egy olyan választ nyújt az író a felmerülő kérdésekre, amelyet talán jobb lenne elkerülni, de … ki tudja.
A főszereplőnek nincs választása, a fehér társadalom szerveződik, összezár, és ő már ebbe az összefogott, fehérek által irányított Központban nő fel. Hiába okítják azonban az iskolában, és a családjában arra, hogy mindenekelőtt a legfontosabb a fehérek hatalmának és tudásának megőrzése, ő mégis úgy gondolja, nem igazságos bőrszín alapján kizárni a technikai vívmányokból, az egészséges környezetből, a gyógyszeripar fejlesztéseiből, az európai kultúrából egyes embereket. Kérdezni mer és lázad a kialakított rend ellen. Társakra talál. Lázadásuk kevésbé hatékony, de a rendszer figyelmét maguk felé fordítják.
A világ ég, egy ismeretlen vírus tizedeli a sötét bőrűeket, akik válaszképpen fegyvert fognak a fehérek ellen. Mindkét fél térde akarja kényszeríteni a másikat. Mindkettőnek célja a világhatalom megszerzése. Az egyik a tudomány segítségével, halálos vírussal támad, a másik az időt hívja segítségül, kivárásra, éheztetésre játszik. Csendes, néma háború zajlik fehérek és sötét bőrűek között. A vírus és a fegyver öl, főhősünk pedig a bosszúvágy közepébe csöppen. Megtapasztalja, mit jelent félni, rettegni, szembenézni a halállal, az erőszakkal, a durvasággal. Megpróbál még ebben a környezetben is ember maradni.
+++++++++++++++++++++++++++++++++
Hermes kisdiákja
Hermes - Maia és Zeus fia volt. Egy éjszaka Zeus lelopakodott Maia mellé, és együtt töltötték az éjszakát. Mire felkelt a nap, a főisten már az Olümposzon volt. Azon az éjszakán megfogant Hermes, és még napkelte előtt világra jött. Maia megmosdatta, bepólyázta, és azután kimerülten ágyába dőlt és elaludt. A gyermek Hermes addig fészkelődött, míg kihámozta magát a pólya szoros kötéséből, és a bokáján nőtt szárnyak segítségével Thesszáliába ment, ahol Apollón csordái legeltek. A gyermeknek megtetszett a csorda, és egy Püloszhoz közeli barlangba hajtotta őket, a nyomokat pedig eltüntette, úgy, hogy hátrafelé vezette be az 50 tehenet a barlangba, így azok fordított nyomokat hagytak maguk után. A reggeli nap már fenn ragyogott az égen, amikor Hermes visszatért az anyja mellé, és ugyanúgy bepólyálta magát. Apollón azonban észrevette a lopást, hamarosan Maiánál volt, és követelte vissza a csordáját, amit a csecsemő Hermes ellopott. De persze végül is a furfangos Hermes megoldotta a kérdést, meghódította Apollót és a többi istent, így ő lett a hírnökük is. Így lett Hermes a kereskedők, a pásztorok, utazók az irodalom és a tolvajok védelmezője.
Csenge pedig Hermes kisdiákja...
... egy édes kicsi lány, akit anyukája a Katewille-i kertváros árvaházának lépcsőjén felejtett gyermekkorában. Sok viszontagság után találkozik Mala Stranával, aki úgy dönt, magához veszi az akkorra már szinte felnőtt lányt és felhasználja saját vállalkozásában a lány képességeit, Cserébe lányává fogadja, szereti, taníttatja, és életre neveli. A fehér galléros bűnöző terve megvalósul, Csenge szófogadóan és élvezettel tanul, miközben beleszeret Mala Strana fő ellenfelébe. Hiába minden próbálkozás, a dörzsölt bűnöző érvei, a fekete hajú, karvaly orrú barát indián tanításai, Csenge nem bír elszakadni szerelmétől. Harcol benne a hála Mala Strana iránt, a múlt rossz emlékei, a szerelem utáni vágyakozás. Keresné az egyensúlyt, de az események ellene játszanak. az ellenfelek már már barátokká válnának a kedvéért, mikor az alvilág közbeszól és mindent tönkretesz.
Csenge úgy érzi magára maradt ismét, mint ott, az árvaház lépcsőjén annak idején. Újra próbálja építeni az életét, de a Mala Stranától kapott tanítás, az élete körüli zavar, a szerető férfi látszólagos elutasítása miatt hibát hibára halmoz.