Osztálytalálkozó

Dübörög a zene a táncteremben, de mi, huszonkét idegen, szótlanul ülünk az étterem asztalánál. A mellettem helyet foglaló férfi lába veri a ritmust, zenészként éli a mindennapjait. A velem szemben ülő férfiba valamikor szerelmes voltam, de ő észre sem vett. Mellette a nő, akivel örök barátságot fogadtunk tizenkét évesen és egy másik, akivel együtt készítettük a házit.

Emlékszem, amikor először mentem iskolába, édesanyám azt mondta, az első nap a legnehezebb. Nem volt igaza. Ez a nap sokkal nehezebb. Most, amikor visszanézek arra a harminckét évre, ami eltelt, amióta nem láttam a legjobb barátaimat.

Értetlenül kérdezem: miért feledkeztünk meg egymásról?