Az Amatőr Írók Klubjában döntés született az előző feladvánnyal kapcsolatban az új feladvány:

"nagyvárosi plázacica vagy metroszexuális ficsur vagy. Elvesztettél egy fogadást ezért egy teljes napot reggel hattól másnap reggel hatig kell eltöltened egy 100-as birkanyájjal a hortobágy közepén. Nem vihetsz magaddal semmi technikai eszközt csak inni- és ennivalót. Vigyáznod kell a birkákra! Közben az egyik birka megakad az ellésben, segítened kell neki. Majd megjelenik egy farkas...
Mit teszel? Vagy mit nem? Mire gondolsz?
Szavak: körömlakk, öltöny, délibáb, bodobács, ördögszekér, laposféreg, gumikesztyű, fülszám, farokgyűrű..."

Drága, szemét egykori, vagy talán sosem volt barátaim!

 Ezúton tudatom veletek, hogy bár elcsaltátok a fogadást, én teljesítettem a rám kiszabott feladatot. Tudom, azt gondoltátok, alkalmatlan leszek rá, mert nem néztétek ki belőlem, hogy képes vagyok helyt állni egy hasonló helyzetben, de tudjátok meg, hogy aki egy 150 nm területű Leonardoban megtalálja egyedül, eladó segítsége nélkül a megfelelő 12 cm-es sarkú party-cipőt, az egy kis hortobágyi kiruccanástól sem ijed meg. Vagy azt gondoltátok, mert szőke vagyok, szingli és jobban értek a körömlakk megfelelő kiválasztásához, mint ti valamennyien együttvéve, nem fogok boldogulni? Na itt a beszámoló, hallgassátok:

Annak rendje és módja szerint (reggel hatkor, hogy csesszétek meg az órátokat, ilyenkor normi csajszi alszik még) pacsiztunk a Csárdában, az omladozó kilenclyukú híd mellett a juhásszal meg a kutyájával. Az igaz, hogy a pulit előbb báránynak néztem, mert se eleje, se hátulja nem volt szegénynek, de az öreg felvilágosított, hogy az egy kutya előttem, és ő fog segíteni nekem. Amíg megszürcsiztük a méreg drága kávénkat, elmondta a feladatomat, amit persze ti, drága ex-barikáim mértetek rám. Aztán javasolta, hogy akár át is öltözhetek, veszett figyelmesen méregetett, de megnyugtattam, hogy ez már a terepruhám. Ha tudta volna, mennyit készültem, hogy a megfelelő ruhadarabokat hozzam magammal, és ne gondolja rólam senki, hogy egy nagyvárosi suttyó vagyok! A kedvenc tűsarkamat lecseréltem egy megfelelő Nike sportcipőre, felvettem a testhezálló kedvenc nacimat és hozzá a sima egyszerű mellényemet. Mi nem tetszhetett neki, azt magam sem tudom, talán ő sem. Még a sminkre is nagyon figyeltem, alig volt rajtam egy kis kence és a napszemcsim sem a szuperkedvenc volt, csak egy sima Ray-Ban. Neki viszont elmondhattam volna, mennyire divatjamúlt és rendezetlen az öltönye helyett magára vett valami, de ezt mégsem akartam megosztani vele. Mit tudtam én, miért hord olyan veszett nehéznek tűnő gyapjúkabátot, ami úgy állt rajta, mint amit csak úgy ráhajítottak, a divatjamúlt csizmájáról nem is beszélve! Nem szóltam, ő meg csak vállat vont, és elindult, ki a csárdából. A kutya követte, aztán meg én is, mert tudtam ám, hogy ezek a népek nem beszélnek sokat, nem udvariaskodnak, még az ajtót sem nyitják ki a hölgy előtt. Jó ideig mentünk, elhagytuk a falut, úgy mentünk bele a semmiben, sehol egy ház, egy pad, egy emberi építmény, sőt, még egy fa sem, csak messziről lehetett látni valami repkedő madarakat. Egyre felmutatott, azt mondta, héja, de nem tudom, minek volt a héja, hát ráhagytam. Próbáltam vele beszélgetni a legújabb filmekről, tudjátok, most jött ki Brigit Jones naplójának a harmadik része, de csak hümmögött, így inkább nem erőltettem. Aztán végre megérkeztünk a nyájhoz. Állította, hogy azok birkák, bár én nem akartam elhinni, sokkal nagyobbak voltam, mint az állatkerti emlékeimben, inkább valami kisebb fajta teheneknek tűntek, bár mindabból kiindulva, amit láttam, lehet, hogy itt a tehenek is nagyobbak? Na, ezt már nem vitattam meg vele, hiszen ő van itthon, csak tudja, mit beszél!

- Ők tudják mi a dolguk!- mondta az öreg, bár tekintetéből azt olvastam ki, hogy leginkább az „ők”-re fekteti a hangsúlyt, felém némi bizalmatlanságot éreztem a hangjában. De nem ismerte ő még a városi vagány csajokat! Kihúztam magam, hogy lássa, magas és magabiztos csaj vagyok, még ha szőke is. - Ha elkódorognának, füttyentsen, a kutya tudja a dógát! - javasolta, majd végigmért, és rágyújtott egy büdös dohányra. Nem szólt többet, úgyhogy elindultam végezni a dolgomat. Odamentem az egyik legelésző birkához, megsimiztem. Egyáltalán nem volt édi, és puha sem a szőre, viszont förtelmes volt a szaga!

A juhász nem szólt, csak bámult ki maga elé, rátámaszkodva a görbe botjára, ami úgy tűnt, mindjárt kiszalad alóla. Úgy döntöttem, délidő van, így aztán elővettem a hátizsákomból a nedves kéztörlőt, (amikor megsimiztem a dögöket, nem tudtam gumikesztyűt húzni), majd a szenyókat is, amit ti, drága barik készítettek nekem. Persze hússal! Ki akartatok cseszni velem, de nem sikerült, kihalásztam a disznóságot a kenyér közül és a feketeségnek adtam. Így összebarátkozva megengedte, hogy becsurizzam a haját a szeme előtt, ezután már a szemét is láthattam, nem csak a logó, piros nyelve jelezte, hogy melyik vége a feje. Az öreg mintha hörgött volna egyet, majd köpött, majdnem felém, de persze én ezt nem vettem magamra, hiszen mégiscsak vidéken vagyunk, ezt az elismerés jeleként fogadtam, hiszen végre láthatta, hogy értek én az állatok nyelvén.

- Tudja mennyit ér ez a nyáj? - kérdezte most az öreg. Megmondta, lehidaltam. - Csak hogy tudja!- bökte még oda. Ezután egyszerűen elfordult, elballagott, miközben valami olyasmit morgott a fogai között, hogy „hónap gyüvök”.

Látványosan egyedül maradtam egy csomó méregdrága négylábúval, meg a fekete kutyával. Közel s távol senki, fene nagy csend, csak azok a héjak rohangáltak odafent, ezek meg itt bégettek néha. Rábámultam a kutyára, és eszembe jutott, hogy nem tudok füttyenteni, sosem tudtam, mert gyerekkoromban utáltam a répát, így aztán bámultam a fekete dögöt, az meg engem. A birkák közben megindultak, egyik erre, másik arra. Mi a fenéért nem tudtak ezek egy irányba indulni? És egyáltalán, hova indultak, miért nem jó nekik ott, ahogy vagyunk.

- Menj, csinálj rendet!- szóltam a kutyára, az meg csóválta a farkát, miközben egyik mancsával a szemét dörzsölte. A hálátlan, kiszedte a gumit a hajából, megint nem lehetett tudni, melyik az eleje. Ha újra erre járok, farokgyűrűt kap, nem hajgumit! De a kutya ennek ellenére sem foglalkozott a nyájjal, jött utánam, én meg megpróbáltam a fehérségeket újra összeterelni. Egyre sárosabb lett a cipőm, süllyedtem bele a földbe. Kerestem egy fadarabkát, lekapargattam a cipőről a fekete vacakot és már-már kétségbe esve néztem volna szét, de persze a nagyvárosi eszem megint kisegített. Nem is olyan messze megláttam egy másik csapat fehérséget, így tudtam, hogy megmenekültem. Otthagyva mindent, arrafelé szaladtam és nemsokára már láttam is a nagy gyapjús alakot, aki épp ügy nézett ki, mint az én pásztorom, csak a bajszát viselte kackiásabban. De még mennyire kackiásan (na de erről majd később)!

Kipirulva értem elé, ő meg mosolygott, amit a másik rövid ismeretségünk alatt egyszer sem tett.

- Hallottam magácskáról! - jegyezte meg azonnal és a nyájam felé intett. - Ez így nem lesz jó!

- Segíthetne!

- Ja! - bólintott, de nem mozdult abban a pillanatban, csak méregetett. Aztán, mint egy lassított filmben, végre megmozdult, felemelte a botját (neki is volt, bár nem olyan görbe, mint a másiknak). Nem tudom, hogy csinálta, de az ő kutyái azonnal csaholni kezdtek a birkák körül, azok meg megindultak az enyéim felé. Lassan, de azért haladtunk. Éles hangon füttyentett egyet, ekkor az én kutyám is beindult, és bár minden negyvenes évekbeli mozgófilm szintű gyorsaságon történt, a két nyáj lassan összeállt, a kutyák meg ott rohangáltak körülöttünk.

- Ezzel megvónánk! - mondta a fickó és ismét mosolygott. - Együnk! - javasolta. Ekkor leszedte magáról azt az óriási kabátot, leterítette a földre, és helyet mutatott. Képzeljétek, egész fiatal, jóalakú srácot rejtett az a subavalami, izmai kidagadtak a karján, és hát a feneke is megért volna egy kis ajtócsapkodást. Innen már élveztem a helyzetet (gondolatban beintettem nektek, csak hogy tudjátok!). Zacskóféléből szalonnát vett elő, hagymát és kenyeret ajánlott. Nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy az állatot és a hagymát inkább mellőzném, így csak nyeldekeltem, amit felém nyújtott. Nem beszélt, de legalább nem nézett annyira zordan rám, sőt, volt valami ari a tekintetében.

- Éjjel jöhet a farkas, vagy akár a medve is! - jegyezte meg két falat között. - De majd felszállunk az ördögszekérre, ha gondunk lenne! - ígérte. Nem akartam jelezni felé, hogy éppen nagyon megijedtem, így csak mosolyogtam, úgy ahogy egy igazi szőke lány teheti, ha mást nem tud, csak bevetni a szépségét. - Vigyázok ám magácskára, egy cseppet sem kell aggódnia! Ha meg fázunk, hozzám is bújhat, ez a gyapjú megvéd minket.

Nem szólt többet, csak nyújtotta felém a bicskájáról az ennivalót, néha füttyentett a kutyáknak, és minden olyan egyszerűnek és nagyszerűnek tűnt (leszámítva a vadállatok meg az ördög említését, amit nem értettem, de elég ijesztőnek tűnt. Arról nem is beszélve, hogy szekeret sehol nem láttam.)

- Na, gyűjön, tanújon egy kicsit, ha má itt van! - mondta, és csak azért írom így le, hogy ti is tanuljatok, mert bizony ott a pusztába ilyen furin beszélt az a jófenekű pasas. Magyarázott a fiú birkáról, amit kosnak nevezett, a barikáról, a fülszámról, és tetszett neki, hogy megemlítettem a fülkarikát és a tágítót. Az értetlenség épp úgy ült ki az arcára, mint az enyémre, amikor az ellésről beszélt, bár pajzán módon igyekezett a témába belenyúlni, még két katicabogarat is megmutatott, amint éppen szerelmeskedés miatt összeragadtak, bár szegény nem ismerte fel, hogy katicabogarakat lát, bodobácsnak vagy valami ilyesminek nevezte őket.

Képzeljétek nyápicok, az egyik birka úgy döntött, bemutatót is tart. Erőlködött, bégetett, mint állat, keservesen nyafogott. A derék pasi meg azt mondja:

- Beakadt, segítsünk! - valószínűleg rám gondolt, de nem komolyan tette. Nekiesett szerencsétlen állatnak, nyomkodta a hasát, fogdosta itt, meg ott, aztán valami véres jött ki az állatból én meg hányni kezdtem. Mire összeszedtem magam, egy nyálkás-véres húsdarab támolygott a birkamami mellett, a pasi elégedetten bámulta, én meg az émelygéstől szenvedtem, de hősiesen mosolyogtam, elvégre részt vettem egy szülésben!

 Nos, nagy elégtétellel mesélem el mindezt nektek. A pasi elintézte amit kellett, a kutyák végezték a dolgukat, a farkas jött, ott volt velem (mint kiderült, Farkas Józsinak hívták Hortobágy álompasiját) a nyáj jól érezte magát, így a feladatot teljesítettem! És hát bizony az éjszaka hűvös volt, így muszáj voltam egy kicsit a pasi mellé bújni és közelebbről is megvizsgálni izmos felsőtestét. Szeretettel búcsúztunk el egymástól másnap délelőtt, a morcos öreg is elégedetten hümmögött, ti meg bekapatjátok, mert igenis elcsaltátok a fogadást, bár így legalább megismertem a híres Hortobágyot, éjszaka, a meleg suba alatt érezhettem a kackiás bajusz kellemes simogatását, holdfényben láttam a délibábot, volt egy kellemes hétvégém, belétek meg bújjon a laposféreg és irigykedjetek!

 http://amatorirokklubja.network.hu/