Olvasni és könyvet írni egyaránt nagyszerű dolog

Kate Pilloy írónő oldala

Hazug igazságok - a regény tartalma

2013. október 11. 23:53 - Kate Pilloy

Az olvasószerkesztő véleménye:

Nagyon jól kezdődik a történet, jól eltalált, változatos szereplőkkel, s még bonyolultabb történettel. Az igazat megvallva a közepe felé megijedtem, mert nem tudtam elképzelni mit tartogathat a maradék száz oldal, nehogy unalmassá váljon. S csak gratulálni tudok, tökéletesen oldotta meg a feladatot. Néha-néha még én is elhittem némely „hazug igazságot”. 

lány gyermekkel.jpgRövid tartalom: 

Egy különleges történetben lehet része az olvasónak, amelyből nem hiányozhatnak az érzelmek, fiú.jpgcsalódások, ármánykodás, de az igazságszolgáltatás átverése, kijátszása sem.

Főhősünk Császár Brigitta, aki egyedül neveli kisfiát.  Családja műkereskedéssel foglalkozik, ő a könyvelő, de miután rádöbben, hogy csalást és hazugságot várnak el tőle, inkább elköltözik otthonról. Fura és különc barátokra tesz szert, akik élete részévé válnak.

Egy nap másik albérletbe kényszerül, s a „véletlen” folytán egy magas, jóképű férfi is épp akkor jelenik meg a kiadó lakásnál. A házi néni örül, hogy egy „pár” veszi ki a lakást, a fiatalok pedig belemennek a hazugságba. Vekerdy Ádám keveset beszél, ismeretlen utakon jár, de szeretettel bánik a lánnyal és gyermekével. S egyszer csak azt veszik észre, egymásba szerettek…

Brigitta szülei bajba kerülnek, a lány pedig a lakótársától kér segítséget, miközben fogalma nincs, hogy valójában ki a férfi....

.... és ezzel elkezdődnek a hazug igazságok

3 komment
Címkék: regény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kate Pilloy 2013.10.14. 22:03:43

Pálma Pásztor: Imádom a Hazug igazságok minden sorát! Magával ragadott a sodró lendületű, fordulatos cselekmény; és megkapóak a jellemábrázolások. A karakterek nagyon szerethetők, és a regényt olvasva könnyű beleélni magunkat a helyzetükbe. A két főhős belevaló párost alkot, nekem még külön tetszett a Brigi (a női főhős) körül összegyűlt sokszínű baráti társaság - ott aztán valóban mindenféle egyéniség fellelhető!

Kate Pilloy 2013.10.14. 22:05:15

Daniella L. May :

A történet főhősnője huszonnyolc évesen lesz szerelmes, majd teherbe esik, de a családja ezért „kitagadja”, így aztán mehetne a gyerek apjához, de ő még csak össze se akar költözni (Császár) Brigittával, szakítanak. Szóval jól kezdődik a történet, rögtön belecsöppen az olvasó egy olyan élethelyzetbe, ami akár mindennapos is lehetne.
Nincs egyszerű helyzetben az újdonsült kismama, aki egyébként amolyan fekete bárány a családjában, albérletbe kényszerül a gyermekével. Gergő már nyolc hónapos, mikor végülis tényleg albérletbe költöznek, addig barátoknál húzzák meg magukat, ám ekkor kezdődnek csak a bonyodalmak! Az albérletet ugyanis nem csak Brigitta nézte ki magának, hanem (Vekerdy) Ádám is, és pont egyszerre érnek oda megnézni. Úgy alakul, hogy egy párnak nézi őket a házinéni, rögtön megtetszik neki Brigitta kisfia, és a végén már együtt költöznek Ádámmal az albérletbe, lakótársak lesznek. Brigittának van segítsége, a barátai mellette állnak, ők bizony furcsállják is ezt a helyzetet, de hát mit volt mit tenni, így alakult.
Mivel a történetből nem hiányzik a szerelmi szál sem, hogy hogyan, és kik lesznek szerelmesek… szerintem lehet sejteni, de nem árulom el.
Brigitta szülei bajba kerülnek, segíteni szeretne nekik, hogy kitől kér segítséget? Na, ezt is majd a regényből lehet megtudni! Tovább nem szeretném mesélni a történetet, legyen elég belőle ennyi elég, egy kis ízelítő.
Tényleg nagyon tetszett, jól megírt, élethű, könnyen érthető, olvasható mű. Az egyik kedvenc könyvemmé vált, ezért ajánlanám mindenki figyelmébe, aki szereti a jó történeteket! Nem csak egy egyszerű romantikus regény, izgalmas, kalandokkal teli, szóval egyszerűen lebilincseli az olvasót, nehéz letenni.
Olvassátok, nem fogtok csalódni!

Kate Pilloy 2013.10.14. 22:06:28

Zoltán Horgasz Balogh
Hazug igazságok.

Már a második regényét olvasom az írónőnek, és még mindig nehezen hiszem el , hogy ilyen széles az irói palettája, és hogy szereplőit, milyen széles skálán tudja mozgatni. Események, rendőri akciók, romantika-- egymást váltják, úgy hogy egy pillanatra sem hagyják magára az olvasót, még háromszáz oldal elolvasása után sem. A cselekmények olyan elemi fantáziával vannak felépítve,hogy az olvasó csak ámulni tud, egy-egy rendőri akciónál , vagy a veszekedésből a szerelmeskedésbe átcsapó képeknél! Muszáj olvasni!!!
süti beállítások módosítása