Hetente jártam edzeni, azaz visszatértem a gyökereimhez. Szó szerint éreztem, hogy olyankor hazamegyek. Otthonosan éreztem magam a betonházak dzsungelében, ismerősek voltak a bérházak alatti kisboltok, a házak előtti fapadok, a pletykáló idős nénik, a harapós ölebkutyák, a parkokban drogozó srácok, egyszóval minden és mindenki. A konditerem izzadságszaga várt rám, a haverok is visszatértek az életembe. Piroska is örült, hogy nem ülök otthon esténként, megegyeztünk abban, hogy heti kétszer lekötöm magam, amíg ő nyugodtan kapálgatja a kiskertjét. Olyan boldogság töltötte el, amikor meglátta a kis zöld növénykéket kinőni a földből, amit én nem is voltam képes felfogni. Igaz, ő sem értékelte, hogy mennyivel növeltem a súlyokat edzésen, azt viszont igen, hogy nem a sörizmom nő. Elvoltunk egymás mellett, tiszteletbe tartottuk egymás vágyait. Enikővel azonban meg tudtuk beszélni ezeket a kérdéseket, őt érdekelte, hol tartok a súlyoknál, segített nekem fejlődnöm. Bántott, hogy Piroskát nem érdekli és nem értékeli a teljesítményem, de elfogadtam, nem szóltam érte. Azt viszont nem bírtam befogadni, ami április végén történt.

Minden hétvégén igyekeztünk egymásra figyelni, Piroskával együtt tölteni az időt, ez egy hallgatólagos megegyezés volt köztünk. Kérte, hogy ne kívánjak tőle hatfogásos ebédet, inkább kiránduljunk, sétáljunk sokat. Bár nekem bőven elég volt az ő kertjében lévő gazok csodálata, neki erdő és tó kellett. Nem volt nekem sem ellenemre, hát miért ne! De aznap úgy ébredtem, hogy elaludtam a vállamat, vagy karomat, nem is tudom. Viszont mozdítani nem tudtam, és amikor ezt szóvá tettem, sajnálkozva nézett rám. Később azonban megemlítette, hogy mozgatnom kellene, hogy az izmok lazuljanak, és nem fogadta el a tényt, hogy fel sem bírom emelni a kezem. Délutánig bírtam, akkor gyógyszert kértem tőle, fájdalomcsillapítót. Válaszul vizes ruhát javasolt, sportkrémet hozott és kinevette a nyafogásomat. Azzal példálózott, hogy itt falun ezek apróságok, sokkal nagyobb fájdalmat is el kellene tűrnöm. Aztán sétálni akart, arra hivatkozva, hogy nem bír bezárva lenni a négy fal között, pedig szinte az egész délelőttöt a kertben töltötte. Feszült volt a hangulat köztünk egész nap. Estére újra fájdalmaim lettek, így elkezdtem az internetet böngészni, mi bajom lehet. Találtam sok leírást, olyat is, hogy akár még a szívinfarktus jele is lehet a karom lebénulása. Piroska röhögő görcsöt kapott, mikor megosztottam vele ezt a félelmemet. Én azonban annyira beleéltem magam, hogy telefonálgatni kezdtem, és Enikőt is hívtam, aki megerősített, hogy bizony nem csak a szívem, még az agyam problémáját is jelezheti ez a panasz. Agydaganat talán, ki tudja? – gondolkoztam el, de ezt a gondolatot már nem fejtettem ki Piroskának. Estére fájdalomcsillapítót, vizes ruhát kaptam tőle, némi babusgatást, de úgy éreztem, ez nem őszinte, nem is volt hozzá türelmem. Nem értette meg, hogy én már a korai halálom lehetőségén gondolkoztam. Másnap reggel felkeltünk és közöltem vele, hogy orvoshoz megyek.

Az ügyeleten épp olyan komolyan vették a problémámat, ahogy én gondoltam és elvártam. Bár megállapították, hogy az agyam és a szívem nincs veszélyben, kiderült, hogy az izom gyulladt be olyan szinten, hogy csak egy injekcióval lehetett elmulasztani. Enikő várt a kórház bejárata előtt és felajánlotta, hogy hazakísér. Piroskával telefonon közöltem, hogy igenis komoly bajom volt, és nem tudom megbocsájtani, hogy nem gondoskodott rólam megfelelően. Azt mondta sajnálja, ő próbált segíteni, de nem tudta megérteni a nagy kétségbeesést. Neki az sok volt, ahogy viselkedtem. Nekem meg az volt sok, ahogy ő viselkedett, és különben is, Enikő egész más volt. Megismételte, hogy sajnálja, én meg közöltem vele, hogy ennyi és nem tovább, sosem megyek többet a falu, a birkák és a sáros utca környékére sem.

Később lecsillapodva beszélgettünk telefonon és megállapítottuk, hogy a falu levegője volt, mely megrontotta a kettőnk közötti kapcsolatot. Persze, szép volt ez a háromnegyed év együtt, de egy életre megtanultam, hogy a Meredekparti lakótelepet körülvevő autópálya sávján túl nincs az a kedves, mézes-mázas mosoly, hihetetlen vékony darázsderék, telt keblek, vagy varázslatos macskaszemek melyek elcsábíthatnak.

Vége