Frissítés: A regény 2024. októberétől részletekben olvasható a Wattpadon
Az Amatőr írók oldalán osztottam meg a regényt, keresem a megfelelő kiadót hozzá. Addig fogadjátok szeretettel az első véleményt:
Amikor az ember egy írótól először olvas valamit, akkor nincsenek előítéletei, csak elvárásai. Aztán vagy megkapja amit várt, vagy nem kapja meg. De valamit mindenféleképpen kap. Egy könyv sikere nem csak kimondottan az irón múlik, mert az író létezése, alkotói kedve, ki van téve az olvasó, a befogadó közeg igényeinek, elvárásainak, hangulatának netán anyagi helyzetének. Az író azt ír amit akar, de az olvasó azt olvas el ami tetszik neki. És akkor kezdődik az író dilemmája, kinek feleljek meg, magamnak, vagy az olvasónak. Ezért néha kompromisszumot kénytelen kötni, nem csak magáért, hanem az olvasóért is, ami mindig paradox helyzetet teremt, mert az olvasó ezerarcú.
Mindezek ellenére a "Hermész kisdiákja" írójának, Kate Pilloy-nak ez maradéktalanul sikerült, olyan karaktereket felvonultatni, olyan helyzeteket teremteni, amelyek egy percig sem hagyták lankadni az olvasó figyelmét--éles helyzetei megmutatták történetformáló képességét, a karakterek egymáshoz való viszonyulása, minden emberi érzést megmozgatott , úgy a férfi , minta női olvasók szívében. Regény-- nem is akasztanék rá más jelzőt - annak klasszikus értelmében, helyzetekkel akciókkal , a jó és a rossz összecsapásával, amiből az olvasó jön ki jól. A két főszereplő-- valahol közös sorsból indul-- Csengét rossz irányba viszi a sors, de nehéz küzdelmek, buktatók után egymásra találnak. És ebben jelentős része, szerepe, van a másik főszereplőnek Chrisnek, aki állhatatosan kitart tévelygésre hajlamos szerelme mellett. Hát kell ennél több?
- Igen!- egy újabb regény, ami újabb bonyodalmakba, megoldásokba, fájdalmakba és boldogságba repíti az olvasót!
Tisztelettel Balogh Zoltán. 2013 június.
Köszönöm Zoltánnak, az Amatőr írók oldal oszlopos tagjának ezt a kedves bemutatót és köszönöm az alábbi verset is:
Balogh Zoltán: Csenge
Peches kislány volt a Csenge,
már otthonról rosszul volt elengedve.
Sorsa meg csak egyre romlott
és a rosszra igent mondott.
Választása nem nagyon volt
becsületén esett sok folt.
Egyszer egy férfi felkarolta,
de nem csak jóra,
rosszra is oktatta
Nevet, alakot, ruhát cserélt,
néhány jó napot is megélt,
és egy boldog életet remélt.
Már a rendőrség üldözte,
Jótevőjét elvesztette.
Rendőr nyújtott segéd kezet
irányításában segédkezett.
És szerelmes lett a zsaru,
Csengének a szerelem tabu.
A rossz emlék is kíséri,
míg a zsaru kísérgeti
Hát így állunk most Csengével
csak úgy flörtöl a rendőrrel!