Debrecenben születtem még a múlt században. Közgazdászként végeztem, azonban egész kicsi gyermekkoromtól szerettem történeteket és barátokat kitalálni magamnak. Az olvasás csak később lett szenvedélyem. Szeretek szaladni a sorok között, átlépni a főszereplő életébe, elképzelni az ő valóságát. Egy jó könyv ilyenkor már rólam szól, én magam vagyok a főszereplő és válok hosszú, barna hajú indiánlánnyá, vékony, szőke hercegnővé, küzdő állatvédővé, harcoló lánnyá, furfangos nyomozóvá. Aztán találkoztak a saját meséim és a vágy, hogy kiírjam magamból a történeteket. Beleélem magam a szerelőim helyzetébe, formálhatom a gondolatokat, a szavakat, a velük történő eseményeket. Élek egy másik világban, amely erőt ad a valóságot megélni. Az olvasóim szerint nekik is hasonlóak az élményeik, egy kicsit velem együtt élik meg a történeteimet. Érdekes, amikor úgy beszélünk egy-egy szereplőről, mint egy élő, közeli ismerősünkről, barátunkról. Mert a mese megelevenedik, velünk, bennünk él. Nagyszerű dolog ennek a részese lenni.

Imádtam mindig olvasni, mert a gyermekkorom valósága nem nagyon tetszett. Miért is nem voltam elégedett, boldog gyermek? Szemüveges voltam, duci és ügyetlen. Nehezen kezeltem az indulataimat sokszor sírtam, ha megbántottak, de nem tudtam kiállni magamért, engem el tudott bárki "taposni" egy fél szóval is. Nehezen barátkoztam, nem mertem társaságban megszólalni, főleg nem kezdeményezni. Azt gondoltam, buta vagyok. 

Pedig rengeteg álmom volt.

Szerettem labdázni, de ügyetlennek láttak és hát igen, ducinak, így csak magamnak rúgtam a labdát az emeletes ház falához, miközben elképzeltem, hogy valaki meglát és felfedezi a tehetségemet.

Szerettem énekelni, híres énekesnő szerepébe éltem bele magam, mint Kovács Kati, Szűcs Judit, Koncz Zsuzsa. Ám nem mertem kiállni az emberek elé, és a családban senki nem értékelte, ha énekelni kezdtem.

Imádtam a zongorajátékot hallgatni, csodáltam azokat, akik hangszeren játszanak, talán nekem is sikerült volna, ha befér egy zongora a bérházi lakásba és van legalább egy családtagom, aki komolyan veszi ezt a vágyamat.

Szerelmem a víz, az úszás, a természet, a folyó illata. Duci, szemüveges kislányként? Senki nem vette komolyan, hogy versenyúszó szeretnék lenni. Pedig hányszor álmodtam arról, hogy a nagy úszómedencében legyőzőm az összes versenytársamat, szelem a habokat, csak én vagyok ott és a víz, mely simogat, körülölel.

Az iskolai magyar tanárom már általános iskolában azt javasolta, olvassak, és akkor javulni fog a helyesírásom. Hát nem, ez nem jött be. Akkor én már rég kiolvastam a Delfin könyvsorozatot, helyesírásra mégis egyest adott. Egy nap, egy igazán gyenge könyv befejezése után azt gondoltam, én is tudnék ilyen történetet írni. Akkor írtam meg az első igazi mesémet, amit már regényként kezeltem. 

Ezt követően évekig írtam magamnak, a családnak, majd huszonnégy évesen elindultam azon az úton, hogy kézirataim kiadásra kerüljenek. Rengeteg helyre elküldtem a kinyomtatott írásokat, megkerestem nyomdát, könyvkiadót, híres írókat, kaptam egy kiadói szándéknyilatkozatot és itt meg is állt a történet. Nem volt pénzem és nem volt híres ismerősöm sem, aki tovább segített volna (ezt az akkori kiadó ajánlotta, nem én találtam ki).

Nem hagytam abba az írást, mert nem tudtam. A történetek mindig ott forognak a fejemben, talán ezért is nem tudok 100 %-osan teljesíteni ebben a világban. Felneveltem két csodálatos gyermeket, elvégeztem két főiskolát, sokat költöztem, munkahelyeket váltottam, és írtam. Ekkor ismertem meg az Amatőr írók oldalát, ahol rengeteg támogatást, tanítást, bíztatást kaptam. 

Pályázat segítségével jelent meg az első könyvem 2013-ban Hazug igazságok címmel, majd némi pénzt összegyűjtve az Érem mindkét oldala című könyv is felkerült egy könyvesbolt e-book oldalára 2015-ben. Több pályázaton is részt vettem, volt, ahol gyerekesnek tartották egy-egy történetemet, volt, aki azt írta, kiadhatatlan, volt, ahol olyan hozzájárulást kellett volna kifizetnem, amire nem volt lehetőségem.

Most, ötven éven túl, ismét ott tartok ebben az egész kiadási procedúrában, ahol fiatal koromban is. Sejtem, hogy nem ebből fogok megélni, de szeretném, ha írásaim eljutnának az olvasókhoz. Ezért a 2013-ban megkezdett blogot átalakítottam, itt szeretném bemutatni nektek az írásaimat. Már nem kell visszafogni magam, elértem végre, hogy felvállaljam a gondolataimat, így a mindennapi élet során megjelenő gondolatokat is papírra vetem, ezeket a Hétköznapok fülön találjátok meg. 

Felfrissítem a könyveimet, egyeztetek szerkesztőkkel, bétázókat és előolvasókat vonok be a munkába. A szakemberek nagyon sokat segítenek abban, hogy az általam leírtak az olvasó számára is élvezetes legyen. Célom, hogy ne csak én élvezzem az írást, hanem ti is a történeteim olvasását. Keresem a kiadót, aki foglalkozna velem, pályázatokra jelentkezem, de a szabad energiámat inkább arra fogom fordítani, hogy kapcsolatba kerüljek az olvasókkal.